A Miskolcon tanuló diákok számára immáron hatodik alkalommal kiírt program matematika és a fizika mellett, az idei tanévben két új természettudományos tantárggyal, a kémiával és a digitális kultúrával bővült. 

A program célja változatlan: a tehetséges diákok számára rendszeres magas színvonalú tehetséggondozó szakkörök szervezése, valamint a diákok tanulmányaihoz és versenyeztetéshez szükséges anyagi feltételek biztosítása.

- Nagy örömünkre szolgál, hogy a régió egyik legnagyobb vegyipari vállalata, a BorsodChem Zrt. és Észak-Magyarország legnagyobb sportklubja újra talált egy közösen támogatható, társadalmilag rendkívül hasznos célt, és így a BorsodChem a DVTK által életre hívott program mellé állt - nyilatkozta Sántha Gergely, a DVTK elnöke. - A névadó szponzor nem titkolt célja, hogy a természettudományokban tehetséges diákok a régióban maradjanak. A vállalat megismerése érdekében jövő év januárjában a kémia és fizika tantárgyakban tehetséges diákok egy egésznapos gyárlátogatáson vesznek részt, amelyet követően reményeink szerint az ösztöndíjasok közül minél többen döntenek majd a 2022-ben Kazincbarcikán újra indult egyetemi vegyészmérnök-képzés és a BorsodChem mellett. A DVTK-BorsodChem Ösztöndíj programja kiváló kezdeményezés nemcsak a vegyészmérnök-képzés, hanem a BorsodChem műszaki értelmiségének az utánpótlása szempontjából is.

 - A BorsodChem a térség egyik meghatározó munkáltatója, ezért számunkra kézenfekvő, hogy sikerünket elsősorban a régió tehetségeire alapozzuk - tette hozzá Varga Béla, a BorsodChem Zrt. HR és Kommunikációs igazgatója. - Minden olyan kezdeményezést örömmel támogatunk, amely a természettudományos tárgyak népszerűségét és elismertségét növeli, ez a kör számunkra most lett teljes a kémia és a digitális kultúra tárgyak bevonásával. Nagyon jó lehetőség számunkra az is, hogy hozzánk szervezett gyárlátogatáson bemutathatjuk ezeknek a kiemelkedően teljesítő diákoknak a vegyipar működését és szakmai szépségeit. Bízunk abban, hogy ezek a tehetséges és lelkes tanulók a DVTK-BorsodChem ösztöndíj segítségével elérik a maguk elé kitűzött szakmai és karriercélokat, és tudásukkal a térségünk gazdasági és tudományos erejét növelik majd. 

A megállapodás aláírásán részt vett Sántha Gergely, a DVTK elnöke, Szabó Tamás, a DVTK főtitkára, Hegedűs István, a BorsodChem Zrt. pénzügyi igazgatója és Varga Béla a BorsodChem Zrt. HR és Kommunikációs igazgatója.