- Amellett, hogy eredményes volt a társaság, egyénileg is rengeteget fejlődtek a játékosok. Az elmúlt hónapokkal kapcsolatban inkább ezt, mint a bajnokságban jelenleg elfoglalt helyezésünket emelném ki - fogalmazott az U17-es együttes vezetőedzője, Bém Gábor. - A vezetésnek egy kiváló döntése volt, hogy a másfél évvel ezelőtt elkezdett munkát tovább tudtuk vinni. Természetesen, ennek mi is nagyon örültünk, hiszen ügyes játékosok dolgozhatnak a kezünk alatt. Az akadémiánk alapfilozófiája szerint végezzük a feladatunkat. Követjük az elveket, a klub kultúráját, az a célunk, jó futballistákat neveljünk a DVTK-nak, valamint a magyar labdarúgásnak. A csapatunkban sok a futballozni tudó, kreatív játékos. Ebben a szezonban majdnem minden ellenfelünknek tudtunk gólt rúgni. Bízom benne, hogy két-három éven belül a Diósgyőr első csapata is profitálni fog ebből a garnitúrából. 

A DVTK U17-es csapatából két kulcsjátékos sérülés miatt esett ki, ami komoly fejfájást okozott a szakmai stábnak. Ugyanakkor az őszi sorsolás sem kedvezett, hiszen a tizenegy találkozóból hatot játszottak idegenben, s csupán ötször szerepeltek pályaválasztóként. A 32 rúgott gól mindenképpen pozitívum, ez ugyanis közel hármas átlagot jelent mérkőzésenként. A hazai mérlege eredményesebb volt a piros-fehéreknek, hiszen négy alaklommal sikerült győztesként levonulni a pályáról, mindez vendégként kétszer adatott meg az ősz során. 

- Az egyéni tesztekkel kezdődött labdarúgóink számára a 2021-es esztendő, csapatszintű edzéseket pedig január 11-től tartunk - folytatta Bém Gábor. - A programunkban szerepel négy edzőmérkőzés, felnőtt megyei I. osztályú ellenfelekkel szemben, és két elit osztályban érdekelt korosztályos csapattal is találkozunk az előttünk álló hetekben. Nem változtatunk, egy komplex felkészülési programot kapnak a játékosok. Ugyanúgy szerepel majd a menetrendben technikai, taktikai képzés, erőfejlesztés és mentális felkészítés is, ebből a szempontból a megszokott program szerint készülünk a tavaszi idényre. 

A DVTK LSA U17-es kerete válogatott játékosokkal is rendelkezik. Bém Gábor - természetesen - nagyon szereti, ha a futballistái meghívót kapnak a korosztályos nemzeti csapatba, hiszen ez a többieknek is példát mutat abból a szempontból, hogy milyen magas szintre lehet eljutni. Ettől függetlenül a diósgyőri akadémián továbbra is az egyén fejlesztésében és a csapatban gondolkodnak. 

- Voltak olyan futballistáink, akik korábban kaptak lehetőséget a válogatottakban, most viszont nem hívták meg őket, de továbbra is képben vannak. Ezek az események a játékosra és a klubra nézve is hízelgőek, ugyanis valamilyen szinten az elvégzett munkát igazolják vissza. A 2005-ös születésű Balázsi Levente U16-os válogatott volt, most Illés Bálintot hívták meg, de Nahaj Norbert, Fercsák Róbert és Jurek Gábor teljesítményét is figyelik. Úgy gondolom, hogy rajtuk kívül Bánhegyi Bogdán és további két-három játékosunk érett meg arra, hogy ebből a szempontból szintet lépjen, és legalább egy-két kiválasztón bizonyíthasson a közeljövőben. Azt viszont tartom, hogy nem ez a legfontosabb, sokkal inkább az, hogy az egyén az elmúlt másfél évben mennyit fejlődött saját magához képest. 

Bém Gábor a 2020-as év mérlegével kapcsolatban kiemelte: sikeres esztendőn vannak túl, hiszen előbb öt pont előnnyel megnyerték a bajnokságot, ez a lendület pedig ősszel tovább tartott. Az U17-es játékosok nagyon szerették volna bebizonyítani, hogy helyük van az ország legjobb nyolc együttesében. Ezt teljesíteni is tudták. 
- Eljutottunk odáig, hogy önmagukat is fejlesztik a játékosok, többet és többet akarnak, ami biztos, hogy hatással lesz a későbbi teljesítményükre is - szögezte le Bém Gábor. - Akik viszont ebből a csapatból megértek arra, hogy felkerüljenek az U19-be, azoknak ott lesz a helyük. Természetesen mi is megnézzük az alsóbb korosztályokban az ügyesebb fiúkat, biztos, hogy lesz köztük olyan, akik rövidesen nálunk bizonyíthatnak. Az akadémiánknak ugyanis az is egy alapfilozófiája, hogy a labdarúgókat felfelé áramoltatjuk, ezzel is elősegítjük a fiatalok előrelépését. 

A DVTK U17 kerete

Kapusok
Bánhegyi Bogdán
Sándor Kristóf
Sz. Varga Máté
Domonkos Dávid

Mezőnyjátékosok
Kiss Péter Zsolt
Szloboda Ádám
Balázs Patrik
Regdánszki Máté
Peisser Soma
Marok Ádám
Ferencsik Bálint
Fülöp Levente
Balázsi Levente
Vajda Botond
Illés Bálint
Gulyás Márk
Csorba Gyula
Fercsák Róbert
Vincze Dániel
Nahaj Norbert
Jurek Gábor

A DVTK LSA U17 stábja

Bém Gábor, utánpótlás vezetőedző
Icsó Zsolt, utánpótlás edző
Simon László, utánpótlás edző
Hanák Attila, erőnléti edző
Pallai Gábor, kapusedző
Kis Laura, masszőr
Polényi Tamás, technikai vezető
Simon László, videó elemző

Házi góllövőlista

9 gólos
Fercsák Róbert

8 gólos
Jurek Gábor

3 gólos
Balázsi Levente Kristóf 
Gulyás Márk
Vajda Botond

2 gólos
Csorba Gyula
Fülöp Levente Martin 

1 gólos
Peisser Soma
Regdánszki Máté

Az MLSZ Országos U17 Kiemelt csoport állása

# CSAPAT J GY D V LG KG GK P
1. Puskás Akadémia FC U17 Puskás Akadémia FC U17 10 9 0 1 38 9 29 27
2. Budapest Honvéd-MFA U17 Budapest Honvéd-MFA U17 10 9 0 1 27 12 15 27
4. MOL Fehérvár FC U17 MOL Fehérvár FC U17 10 5 1 4 16 19 -3 16
5. Vasas Kubala Akadémia U17 Vasas Kubala Akadémia U17 11 5 1 5 15 20 -5 16
6. DVSC-DLA U17 DVSC-DLA U17 7 4 2 1 19 5 14 14
7. Ferencvárosi TC U17 Ferencvárosi TC U17 10 4 2 4 13 10 3 14
8. MTK Budapest U17 MTK Budapest U17 8 4 0 4 26 14 12 12
9. Illés Akadémia-Haladás U17 Illés Akadémia-Haladás U17 9 3 2 4 18 13 5 11
10. Spartacus 1928 U17 Spartacus 1928 U17 11 2 1 8 8 26 -18 7
11. ETO FC Győr U17 ETO FC Győr U17 10 1 2 7 8 16 -8 5
12. Paksi FC U17 Paksi FC U17 9 0 0 9 4 51 -47 0